Bár hamarosan betölti a 86-ot (!) szellemileg friss és aktív Ridley Scott, korunk egyik legnagyobb rendezője. Ő készítette el a Nyolcadik utas a halált annak idején 1979-ben, a Szárnyas fejvadászt 1982-ben, a Gladiátort 2000-ben, a Sólyom végveszélyben 2001-ben, a Mennyei királyságot 2005-ben, a Prometheust 2012-ben és a Mentőexpedíciót 2015-ben (hogy csak a legjobb műveit említsük).

A kép forrása: indiatoday.it

Ezúttal egy nagy történelmi téma felé fordult: minden idők legnagyobb hadvezéréről, Bonaparte Napóleonról készített filmet. Nagyon sokan várták már ezt a művet, főleg a történelem iránt rajongók, remélve, hogy Scott egyeztet majd szakértőkkel, hogy egy történelem-hű, valóságos és hiteles filmet tehessen le az asztalra. Úgy tűnik azonban, hogy nem így tett (vagy nem hallgatott a felkért szakemberekre), a Napóleon című történelmi dráma ugyanis minden eddig megszólalt történész szerint hiteltelen lett.

A film vezérfonala az egykori francia császár szerelmi élete, amelyre Scott felfűzi az egész filmet és a figura teljes bemutatását is. Ez a legfőbb alapkoncepció, a legfőbb alapvetés. Scott úgy állítja be az egész Napóleon-életutat, hogy az egykori császár egyszer csak beleszeret a nála 6 évvel idősebb szépséges özvegybe, Josephine de Beauharnais -ba, majd egész további életében az ő lenyűgözéséért tesz mindent. Miatta nyer annyi csatát, miatta hódítja meg Európát és miatta akar a világ ura is lenni. Scott egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy Napóleon már 24 évesen, vagyis évekkel Josephine megismerése előtt tábornok lesz, vagyis kezdeti karrierje megindulásában és nagyratörő tervei kialakításában nulla Josephine szerepe. Napóleon még a nő megismerése előtt határozza el, hogy katonai karriert épít és a lehető legmagasabbra tör majd. Később ugyan megismeri Josephine-t és valóban beleszeret, de arra kihegyezni egész életét, hogy kizárólag miatta lesz sikeres, enyhén szólva a dolgok elferdítése. Főleg, hogy később megcsalja, majd el is hagyja a nőt, sőt újra is nősül (1810-ben), igaz, politikai okokból.

A kép forrása: empireonline.com

A történelem legnagyobb hadvezérének bemutatásában szinte alig jut szerep azoknak a fantasztikus csatáknak, melyekben Napóleon grandiózus győzelmeket arat: Marengo (1800), Austerlitz (1805), Wagram (1809) mind-mind óriási diadal volt. Pedig ha valami filmre kívánkozna Napóleon kapcsán az pont ezeknek a csatáknak az elénk tárása. Napóleon élete során 61 csatát vezetett, melyek közül mindössze hetet veszített el (ezeknél is vagy hatalmas túlerő győzte le vagy egyszerűen betegen irányította embereit vagy elárulták). Ő tekinthető az emberi történelem legnagyobb katonai stratégájának, de Ridley Scott inkább egy nőbolond papucsnak láttatja, aki sokkal jobban hasonlít egy infantilis és debil figurára mint egy vezetésre született hadvezérre és császárra. Scott egyértelműen nevetségessé teszi Napóleon alakját érthetetlen módon.

Pedig Napóleon szerették és tisztelték a katonái, mert mindig osztozott sorsukban: közöttük menetelt, azt ette amit ők ettek és soha nem félt akár a legelső vonalban osztani parancsait. Amellett elismerték hihetetlen hadvezéri képességeit, tüzér-tudását és katonai szakértelmét a csatákban. Sajnos azonban Napóleon nem volt jó emberismerő, gyakran bízott meg olyan tábornokokban, akik aztán elárulták.

Ami az alakításokat illeti: Joaquin Phoenix mindent megvalósít a rendezői koncepcióból, csak éppen alapjaiban elhibázott ez a bizonyos koncepció. Erről persze nem biztos, hogy tehet. A Josephine-t alakító Vanessa Kirby viszont idegesítő a vásznon és az ő esetében nagyon zavaró az a hiteltelenség, hogy orránál fogva vezeti Napóleont. (Itt jegyezném meg: Vanessa Kirby 14 évvel fiatalabb Phoenixnél, a valóságban viszont Josaphine volt idősebb Napóleonnál, mégpedig kerek 6 évvel.) Phoenix egyébként is picit öreg Napóleonnak a maga 49 évével, hiszen a nagy hadvezér alig 35 évesen lett császár.

Vanessa Kirby mint Josephine. Forrás: telegraph.co.uk

Akadnak a filmben pozitívumok is mint néhány jelenet, mely tényleg látványosra sikeredett, de nagyon hiányoznak a komolyan vehető és hiteles csata-képek és az egyes ütközetek átfogó bemutatásai. De a legnagyobb probléma a filmmel mégis magának Napóleonnak a félreértelmezése, mely Ridley Scott rendezésében egy folyton motyogó, perverz, szexmániás, gügye és gyermeteg szociopatát farag a világtörténelem legnagyobb hadvezéréből.

Ami a végső értékelést illeti: a rendezés 2 csillag, színészek 3 csillag, látvány-világ 4 csillag, összesítve erős közepes a végeredmény és 3 csillagnál nem adható rá több.

Kihagyott lehetőség, hiszen ekkora költségvetésből egy ennyire tapasztalt rendezővel és egy ennyire jó színészgárdával kaphattunk volna egy 5 csillagos produkciót is. Ha átgondoltabb, történelem-hűbb és józanabb az alapkoncepció, ami nem lejáratni akarja Napóleont, hanem hűen bemutatni.

A film tárgyi tévedései közül néhány (Forrás: Lenthár Balázs cikke - hvg november 23.):

• A párizsi tüntetők, akiket Napóleon kartáccsal lövet (a film elején) nem gyümölcsökkel támadtak, nagyon is fel voltak fegyverezve.
• Az 1796-os itáliai hadjárat alapozta meg Napóleon elismertségét a hadseregben, ám ezt a rendezés meg sem említi.
• Kimarad a filmből a napóleoni háborúk talán legfontosabb csatája az 1813-as lipcsei csata (a népek csatája), noha igazából ez az első igazán megrendítő veresége a császárnak.
• Napóleon nem felesége hűtlensége okán tér haza Egyiptomból, hanem mert az itáliai fronthelyzet annyira megromlik, hogy veszélyben érzi saját korábbi győzelmeit és hódításait, amit helyre akar hozni.
• Az austerlitzi csatában nem fulladtak ezrek a jégbe, valójában a feltárások elenyésző számú emberi maradványra bukkantak (lásd: John Holland Rose kutatásai).
• Kimarad a filmből két kulcsfontosságú tábornok: Joachim Murat és Michel Ney, akik jelentős mértékben alakították Napóleon sorsát. Az előbbi részese volt hatalomra kerülésének, az utóbbi egy nagyon rossz döntésével fő okozója volt annak hogy Napóleon elvesztette a legvégső csatáját Waterloonál.
• A filmbeli két főszereplő (Phoenix és Kirby kisasszony között) 14 év a korkülönbség Phoenix javára, ám a valóságban a nő volt idősebb kerek 6 esztendővel.

Az idén szeptemberben már 54 éves Erika Eleniak egykoron valódi szex-szimbólum volt. Például 1992-ben, alig 23 évesen az Úszó erőd című Steven Segal akciófilmben, ahol teljes nagytotálban csodálhattuk meg alakját (az emlékezetes nagy-jelenetében, melyet itt nézhetsz meg). Persze nagyon sokan a Baywatch bombázójaként ismerik inkább, melyben Shaunit alakította. Napjainkban azonban döbbenetes az egykori szépség külseje:

Forrás: New York Post [link]

Sajnos a szépség nem örök, de valahogyan akkor döbbenünk csak rá erre amikor egykori szépség-ideáljainkon látjuk a változást! Erika Eleniak tökéletes teste nem csak a rengeteg tetoválással változott meg.

Most, hogy a spanyolok is elkészítették a maguk "Madarak a dobozban" változatát, mely elég jól startolt a Netflixen (és nem is rossz szerintem), újra elővettem a 2018-as eredeti, amerikai filmet, hogy könnyebb legyen az összevetés. Nos, az amerikai verzió kétségkívül látványosabb és Sandra Bullock mégis csak Sandra Bullock. (De megjegyzem: nekem a spanyoloké is tetszett, mely a Madarak a dobozban - Barcelona címet kapta.) Most előbb az eredeti, 2018-as feldolgozásról írnék és csak a poszt legvégén a legfrissebb barcelonai kalandról.

A kép forrása: ign.com

Nagyon érdekes az alap-koncepció, mely szerint olyan idegen lények támadják meg a Földet, melyeket ha meglátunk, akkor azonnal (vagy legalábbis pár percen belül) öngyilkosságot követünk el. Az emberiség a kihalás szélére kerül a tömeges szuicidációs hullám miatt, így a túlélőknek csak leesik végül, hogy bekötött szemmel kell(ene) élniük. Az emberek így menekülő, bujkáló kis csoportokra szakadnak, miközben akadnak rejtélyes csapatok is, akik valahogyan az idegeneknek dolgoznak és erőszakkal kényszerítenek túlélőket a szemük kinyitására és ezzel a halálra. (Ennek a fejleménynek egyébként a spanyol filmben van nagyobb jelentősége.)

A filmbeli történet középpontjába egy csoport kerül, akiket összesodor a menekülés. Több archetípus is megtalálható ebben a kis mikro-közösségben: Malorie (Sandra Bullock) mellett megvan a csopiban a szürke kis-ember, a szerencsétlenkedő, a terhes (abból mindjárt kettő is akad), az ázsiai, a vagány tökös srác (ő Tom - Trevante Rhodes) és a mindenkire örökké gyanakvó öregúr, Douglas (John Malkovich). Meg persze akad áruló is, de nem lövöm le a poént. A lényeg: bekövetkezik itt is a tragédia és a főhősnő, Malorie a tökös kigyúrt sráccal kezd menekülésbe a közben megszületett saját és megmentett gyerekkel együtt. A végkifejlet hoz azért meglepetéseket és a zárás is érdekes.

A legjobb alakítás meglepő módon nem Sandra Bullocké, hanem ez a cím egyértelműen John Malkovichot illeti, mert szenzációsan hozza a keménykedő és határozott pasast, aki nem hagyja magát (mondjuk meg is szívja). Az amerikaiak filmje látványos, gyorsabb tempójú, több helyszínt illetve és gazdagabb érzésvilágot idéz meg. Az a tény, hogy az idegenekből soha semmit sem látunk (max egy-két rajz segít abban, hogy milyenek lehetnek) elég idegesítő.

A kép forrása: spanjevandaag.com

És most nézzük a spanyol verziót: itt nem női rendező, hanem egy testvérpár a készítő (akik valószínűleg magyar származásúak: Alex és David Pastor). A központi téma itt is egy menekülő csoport, - természetesen itt is ugyanazok a lények bukkannak fel és ugyanúgy nem szabad rájuk nézni mint az amerikai változatban - csakhogy a helyszín ezúttal a spanyolországi Barcelona. A látvány-világ sokkal szegényesebb és elég gagyi a CGI robbanások sora is a filmben. Viszont a sztori szerintem érdekesebb: itt ugyanis egy olyan karakter áll a középpontban, aki a lényeknek dolgozik. Ő Sebastian (Mario Casas) [szakállal tisztára egy 180 centis törpe Jason Momoa]. Sebastian egy ponton túl váratlanul a menekülők mellé állt, mert megismeri a szép Clairet (Georgina Campbell) és az aranyos kislányt: Sofiát (Naila Schubert), akivel csak egyedül ő tud beszélni, mert korábban mérnökként dolgozva használta a németet (ami a kislány anyanyelve). Akárhogy is, de innentől Sebastian pozitív hős lesz, aki megvédelmezi a két nőt, szembeszáll a lényeket szolgáló többi emberrel és elkíséri védelmezettjeit a biztonságba.

A két film közül az eredeti a sikeresebb csupán abban oszlik meg a második részt is megtekintők tábora, hogy mennyire találják jónak (vagy nézhetőnek) a spanyol verziót. A magam részéről jónak tartom és nálam ha a 2018-as rész 80%-os, akkor a legújabb sem kap 70%-nál kevesebbet.

Gerge Miller a zseniális ausztrál filmrendező 34 volt, amikor 1979-ben leforgatta a legelső Mad Max filmet (a röhejesen fiatal, alig 21 éves Mel Gibsonnal) és kereken 70 lett, amikor 2015-ben megrendezte az Oscar díjas Harag útját (Fury Road) a hajdani karakterének (Max Rockatansky) egy teljesen új kalandját. Két kitűnő film, két stílus, de azonos téma és azonos direktor. (Persze a két említett rész között is készültek Mad Max epizódok: 1981-ben és 1985-ben, de jelen poszt témája most a Fury Road.)

Forrás: businessinsider.com

A Mad Max filmek "terepe" egy disztópikus jövőbeni világ, melyben a Föld már teljesen kihalt, a túlélők elszigetelt kis csoportokban tengődnek, miközben egymással is harcban állnak mégpedig az élet-feltételeket jelentő vízért és élelemért. Komoly gondot jelentenek a különböző fegyveres bandák is, melyek autókkal, motorokkal, kamionokkal és egyéb gép-szörnyekkel járják a vidékeket, miközben fosztogatnak és gyilkolnak mindenfelé. Céljuk: benzin, víz, élelem és egyéb értékek megkaparintása.

A harag útjában az egyik legjelentősebb ilyen fegyveres csoport Halhatatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) vezetése alatt működik, egy hegy tövében (a sivatag kellős közepén), egy olyan sziklacsoport mellett, mely hatalmas vízkészleteket rejt. Ennek a vízkészletnek az adagolásával "uralkodik" népe felett Joe, egy sajátos, torz társadalmat teremtve. Ebben a társadalomban nők alig akadnak, a férfiak pedig katonai beosztásokat kapnak attól függően, hogy portyázások során miként harcolnak. Mert a harc bizony lételemük, ennek megfelelően is alakították ki eszközeiket: kocsijaik, teherautóik mind olyanok, melyekről megtámadható bármilyen más jármű. Az egyszerű harcosok célja a vitéz küzdelem és a dicső halál, majd a valhallába kerülés. (A valhalla a skandináv mitológiában az elesett hősök csarnoka.) Mindent áthat a férfiasság és a rock mely üvölt, ahányszor csak megindulnak.

Forrás: theatlantic.com

A Fury Road két központi karaktere Max (Tom Hardy), aki a pusztaságot járja míg el nem fogja Joe bandája donornak, és a Joe seregébe tartozó, fél kezét elvesztett, de így is gyönyörű Furiosa (Charlize Theron), aki nő létére is vezető beosztású a galeriben (imperátor), hiszen vezetheti a hadi-vasat (a nagy, benzinszállító kamiont). A két karakter akkor találkozik egymással, amikor Furiosa egy szép napon besokall és lelép a hadi-vassal (a sok ezer liter benzinnel) és mellesleg Joe összes feleségével (akiket szabályos szülő-eszközöknek tekint a bandavezér), majd a menekülés során érdek-szövetségbe kerülnek (Joe -val szemben).

Természetesen megindul az üldözés: a Joe vezette banda minden fegyverese Furiosa és Max nyomába erednek, csakhogy nem számolnak a két ember hihetetlen elszántságával (és profizmusával, ha harcról van szó). Ez a bizonyos elszántság odáig is elmegy, hogy egy ponton túl ellentámadásba kezdenek és innentől már a tét a vízzel bőségesen ellátott hegy, a banda fészke. Kié lesz Halhatatlan Joe bázisa, ki vezeti majd a furcsa kis társadalmat, Furiosa vagy a régi bandavezér, a kegyetlen Joe.

A harag útja egy különleges film, hihetetlen látványvilággal, apróra kidolgozott látvány-elemekkel, cool masinákkal, gépekkel és lélegzet-elállító sivatagi felvételekkel. Láthatunk közelharcot, bunyót, üldözést, lövöldözéseket és olyan járművek közötti kaszkadőr-mutatványokat, amilyeneket sehol másutt.

Forrás: filmhazifasi.com

A Fury Roadot legelőször látni olyan, mint amikor az ember először szív bele egy mezítlábas cigarettába (amelyik füstszűrő nélküli): úgy melleb rúg, hogy majdnem összeesel. Azt hiszem nem sok film akad, amelyik erre a hatásra képes. Minden ogre szereti.

Örülök, hogy az Ogre blog legelső blog-bejegyzése éppen a Fury Road lett (még ha ez egy sok éves filmnek is tekinthető), mert szerintem ez egy erős indítás egy filmes felület számára.

Filmes véleményblog kb a hatezredik, de tele reménnyel, hogy valami újat így is nyújtani tud. Az ogrék nem mindig rosszak (lásd Shrek), viszont többnyire nagyok, erősek, szőrösek (like me), sőt határozottak, ugyanakkor kicsit magányosak, viszont kitartóak, mint a skandináv mitológia és a filmvilág különleges alakjai. email: ogre99991@gmail.com